Elhelyezkedés

Sárkeresztúr község Fejér megyében, Székesfehérvártól délre, mintegy 25 km-re a 63-as út mentén helyezkedik el a Mezőföldön. Határában található természetvédelmi terület a szikes Sárkánytó, költőhely az átvonuló madárvilág számára. Ritka nővény és gazdag madárvilágával üde színfolt a környéken.

Sárkánytó – természetvédelmi terület

A Sárvíz mentén fekvő terület felszínét az Ős-sárvíz formálta. Az ártéri szint, amelyen a falu települt, a XIX. század elején a mederrendezési munkálatok előtt még sziget volt, keleti peremét élő medrek és holtágak hálózták be. Ilyen régi meder emlékét őrzi a község keleti szegélyén a Csuhus-tó, melyet még a század végén is nyílt víz borított. Ma is lefolyástalan, szikes területek és szikes tavak jellemzik a környéket. Itt találkozik a Sárvízzel a Dinnyés-Kajtori Csatorna, amely a Velencei-tó vízfeleslegét vezeti le.

Középkori emlékek

A község területén a temetődomb környékén és az Öreg utcában kerültek elő a helyi kelta bennszülött lakosságra jellemző  edények, a temetődombon sírokat is találtak. A Homokbányában középkori sírok kerültek elő, a szemközti domb a Zsellér-domb, ahol törökkor utáni jobbágyfalut tart számon a helyi hagyomány. A rómaiak Tác  és Pécs között vezető útjának nyomai  még ma is megtalálhatók.

Kora középkori település volt Asszonyvására, másképpen Vásárd. A falu a mai Sárkeresztúrral azonos, vagy annak határában volt. 1192-ben Asonuasara, 1272-ben Wasárd változatban említik. Sárkeresztúron egyesült a fehérvári hadiút és a Fövényről Wasárdra vezető „nagy út”. Keresztúr néven 1351-ben fordul elő első ízben a forrásokban. Nagy Lajos királyunk Keresztúr birtokot apródjának, Kolus Mesternek adományozta. Az ő utódai, mivel a falu tulajdonosai lettek, felvették a település akkori „KERESZTÚR” nevét.

Újra és újra feltámadó település

A XVI. században a török hadjáratok első évtizedeiben a falu elpusztult, lakossága erősen megfogyatkozott. Újratelepítésére kedvező termelési viszonyai miatt került sor. A XVII. század első harmadának végén már virágzó település. Lakói magyarok.  A török ellenes hadjáratokban a község elpusztult, majd a hódoltság után a fehérvári Boldogasszony Egyháza birtokaként írják össze, ahol mindössze 15 telkes jobbágy élt.

A Rákóczi-szabadságharc idején a labanc csapatok két ízben is elpusztították Sárkeresztúrt. A kuruc Fejér vármegye ugyanis szembeszegült a császári csapatok önkényeskedésével, nem teljesítette a fuvarokat és az élelem kiszolgáltatást. A földvári katonaság – osztrákok és rácok vegyesen – rajtaütöttek az egyik leggazdagabb állattenyésztő falun, Sárkeresztúron, ahonnan 235 ökröt hajtottak el. Az újabb labancdúlás 1707-ben volt. Ekkor a labanc katonaság felgyújtotta a házakat, és a lakók egy részét is lemészárolták. A két labancdúlást a község néhány esztendő alatt kiheverte, telepesek érkeztek a kihalt lakosok helyére. 1711-ben a telepesek száma 65 volt. Az 1725-ben sövényből épült református oratórium és fa lábon álló kis harang helyére 1743-ban kőből és téglából új templomot építettek.

A II. József kori összeírás szerint Sárkeresztúron 187 házban 268 család élt, 1412 fővel. Ebből a nemesség száma 142 volt.

Sellyei Nagy Ignác püspök anyagi hozzájárulásával katolikus templom építéséhez kezdtek a községben, ami 1787-ben el is készült, barokk stílusban. Védőszentje Antióchiai Szent Ignác vértanú. Ugyancsak erre az időre lett kész a plébánia és a katolikus tanító háza is.

1782-ből adataink vannak a letelepedni kívánó cigány családokról. Ebben az évben 10 család élt Keresztúron, de ahhoz, hogy megmaradhassanak, úrbéres kötelezettséget kellett vállalniuk. Volt köztük kovács, kézműves, paraszt, muzsikus.

A középkorban Sárkeresztúron a legnagyobb birtokos a fehérvári prépost volt, de birtokos volt itt a veszprémi püspökség, és a Fajszi család is. A XVIII. században a fehérvári püspökség, a Bottlik és a Zichy család birtokolták területeit.

A községtől nyugatra elterülő mocsaras sárvízi területet Beszédes József mérnök tervei szerint 1811 és 1827 között szabályozták. Ezidőtájt kapta a község a „SÁR” előnevet.

Közéleti központ

Sárkeresztúr 1848 nyarán Fejér vármegye egyik politikai központja lett. Madarász József javaslatára a községet választó kerületi székhellyé tették meg. 1848-ban az első népképviseleti országgyűlési választáson Madarász József lett a kerület képviselője. Ezt a szerepét 1915-ig meg is tartotta. A megyei bizottmányba Sárkeresztúr község 5 főt küldött.

1863-ban 768 család élt a közigazgatási területen. Ezek közül 618 fő katolikus, 1648 református, 138 izraelita, 3 fő pedig az evangélikus vallást követte. A vallási megoszlás és a foglakozás közötti összefüggést jelzik az alábbiak. Az izraelita vallásúak kereskedők, iparosok; a reformátusok zöme birtokos; a cselédség, a napszámosok zöme pedig a katolikus lakosság köréből került ki.

1898-tól írják a község nevét Sárkeresztúrnak, Sár-Keresztúr helyett.

Fejlődő infrastruktúra

A Székesfehérvár és Vidéke című újság 1882 februári számában olvashatjuk: „a sárkeresztúri utcákon már lámpák világítanak…”

A község közlekedési és áruszállítási lehetőségei a Székesfehérvár-Sárbogárd közötti 1895-97 között épült vasútvonallal kedvezővé váltak. A vasutat 1897-ben adták át a forgalomnak.

Az I. világháború során 861 sárkeresztúri lakost vittek el katonának, közülük 59-en hősi halált haltak. A háború alatt a községben közkórház működött, ami a két iskola 1-1 tantermében volt kialakítva.

1922-ben a község határában a 63-as út mellett, a Székesfehérvár-Sárbogárd vasút és a Dinnyés-Kajtori csatorna által bezárt területen épült meg egy gőzmalom, Schaaf Jakab jóvoltából. 15×35 méter alapterületű, két emeletes volt, gőzgép meghajtású erőgép üzemeltette, villanyáram fejlesztője is volt. A környék egyik legjelentősebb malma volt, napi teljesítménye 180 mázsa vegyes gabona. Sajnos a II. világháborúban teljesen tönkre ment.

1928-as adatok szerint a község lakossága 4576 fő. 10 középület volt: 2 templom, 1 imaház, 2 iskola, községháza, szegényház, tűzoltó szertár, vágóhíd. A község határában két jelentős uradalom volt: a püspöki és a Zichy uradalom.

A község területén a kálozi, az abai, a sárosdi csendőrőrs teljesített szolgálatot. A községi tűzoltóság 20 tagú volt. A körorvos helyben székelt, és 1928-ra fiókgyógyszertár is működött.

1926-tól négy országos vásár tartását engedélyezték a községnek.

A község életében a két háború között jelentős szerepe volt a két szövetkezetnek. A Gazdasági Hitelszövetkezet tagjainak száma 1928-abn 284 volt, évi pénzforgalma 10 ezer pengő. A Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet évi pénzforgalma 40 ezer pengő volt.

A II. világháborúban a szovjetek a községet december 8-án szinte menetből foglalták el. A falu határában több ízben került sor harcokra. A község többször is „gazdát” cserélt. Március 16-án fejeződtek be a harcok, súlyosak voltak a veszteségek. Lassan megindult az élet, az újjáépítések, a földosztás. 1946 augusztusában megalakult a Sárkeresztúri Földműves Szövetkezet 141 fővel.