Örömmel értesítjük a lakosságot, hogy
Sárkeresztúr Község Önkormányzata a hatékonyabb kommunikáció érdekében 2024-ben csatlakozott a Munipolis hálózatához.
Mi az a MUNIPOLIS?
A MUNIPOLIS egy intelligens kommunikációs hálózat, amely városokat és önkormányzatokat köt össze lakosaikkal.
“Büszkék lehetünk mindarra, amit közösen létrehoztunk!”
Csutiné Turi Ibolya
polgármester
Tisztelt Látogatónk!
Isten hozta Önt Sárkeresztúr Község megújult hivatalos honlapján! Megtiszteltetés számomra, hogy a település polgármestereként, önkormányzatunk nevében köszönthetek minden érdeklődőt. Született sárkeresztúriként sokat gondolkodtam azon, miként is lehetne megfogalmazni – egy honlaphoz illő tömörséggel – mindazt, ami szeretett községünket leginkább jellemzi. Nehéz feladat, hiszen mi, helyiek talán elfogultak vagyunk. De ez így helyes. Egy mondattal azért kifejezhető mindaz, ami ránk jellemző: mindannyiunk közös hite, lelkesedése, szorgalma, kitartása és az összefogás képessége tette Sárkeresztúrt azzá, amilyennek most láthatjuk.
Településünk jelenének legnagyobb értéke, hogy képes a megújulásra, a pozitív változásokra, és teszi ezt úgy, hogy közben tisztelettel őrzi múltja hagyományait. Hiszem, hogy e kettőnek csak együtt van valós társadalmi szerepe és értéke, hiszen az elődöktől kapott szellemi örökség ad nekünk erőt ahhoz, hogy élhető községet hagyjunk majd utódainkra.
Kedves Vendégeink és kedves sárkeresztúriak!
Arra törekszünk, hogy honlapunk minden fontos, hasznos helyi információt tartalmazzon, és remélem, hogy ezeknek mindannyian hasznát veszik. Biztatom tehát, hogy bátran nézzen körül nálunk az internet segítségével, és utána szívesen látjuk kis falunkban. Fedezze fel értékeinket, keresse fel intézményeinket, nyisson be gyönyörű templomainkba…
Nálunk mindig történik valami. Nézze meg programajánlatainkat, vegyen részt rendezvényeinken!
Meleg szeretettel várjuk!
Csutiné Turi Ibolya
Polgármester
A Gorsiumból (Tác) Sopianaeba (Pécs) vezető egyik római főútvonal a községen haladt át, egy szakaszát légifelvételről is ismerjük a község határából. A község területén a temetődomb környékén és az Öreg utcában kerültek elő a helyi kelta bennszülött lakosságra jellemző edények, a temetődombon sírokat is találtak. A termelőszövetkezeti Homokbányában középkori sírok kerültek elő, a szemközti domb, a Zsellér-domb, ahol török kor utáni jobbágyfalut tart számon a helyi hagyomány. Kora középkori település volt Asszonyvására (másképpen Vásárd). A falu a mai Sárkeresztúrral azonos, vagy annak határában volt. 1192-ben Asonuasara, 1272-ben Wasárd változatban említik.
A község neve az alábbi változatokban fordul elő: 1405-ben Kerezthwr, majd a 15. század egészében és a 16. század elején némi alakváltozatok vannak: így Kereztur, Kerezthur, Keresthur, Kerezthwr.
A név 1351-ben fordul elő első ízben a forrásokban; a középkori birtokosok között voltak Keresztúri nevezetűek is.
Virág Miklós
1990–1994: független
1994–1998: független
1998–2002: független
2002–2006: független
2006–2010: független
Csutiné Turi Ibolya
2010–2014: független
2014–2019: független
2019-től: független
Templom titulusa: Antiochiai Szent Ignác
V. Mezőföldi kerület
I. Lelkipásztori körzet
Cím: 8125 Sárkeresztúr, Szabadság u. 2.
Plébános: Sárbogárd – Szent László király plébánia
Világi lelkipásztori munkatárs: Hegedüs Angelika
Katekéta: Hegedüs Angelika
Adatvédelmi tisztviselő: Marczali Ügyvédi Iroda
2024 October |
||||||
---|---|---|---|---|---|---|
hét | ked | sze | csü | pén | szo | vas |
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot!